Tavaly áprilisban fogadtam az egyik munkatársammal, hogy meg bírom enni az egész adag milánói sertésbordát, amit rendszerint a szomszédságunkban lévő étteremből hoztam át, ahol kevés pénzért kétszer annyi kaját adtak, úgyhogy "megérte". Aki nem tudná (ugyanis én sem tudtam), a milánói sertésborda egy hatalmas tál milánói makaróni, vastagon megszórva sajttal, s betakarva egy fél méteres rántott hússal.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalóriaszámolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalóriaszámolás. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. március 11., kedd
2014. március 6., csütörtök
Elkezdődött! :)
2008-ban tanultam meg a főzés csínját-bínját leendő
férjuramtól, s mára bizton állíthatom, a tanítvány túlnőtte mesterét. Főleg sütni szeretek, ráadásul az
édességek a kedvenceim (aminek meg is lett a böjtje) :'D Már 5 éve próbálok
rendszeresen sportolni valamit, hiszen imádok enni és utálom kihízni a
ruháimat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
